Kutya és kutyusok. Minden fontos információ a kutyákról és kutyusokról, valamint kutyázásról. Minden ami kutya.
Tanácsok kutyázáshoz

Nem! parancs megtanítása a kutyának

Nem! parancs megtanítása a kutyának 

Ez az a parancsszó, mely arra szolgál, hogy bármilyen helyzetben tudasd vele, amit éppen csinál az nem helyes, és elfogadhatatlan.

A „Nem!” után mindig használj egy másik parancsszót, hogy tudja, mi a helyes viselkedés, amit elvársz tőle.

1. Végy egy olyan tárgyat, ami tiltott számára, ugyanakkor érdeklődik iránta. Semmiképp se a játékait vagy élelmet ez esetben.

2. Pórázon vezetve őt haladj el a tárgy mellett, figyelve, hogy érdeklődik-e iránta. Amikor igen, húzd el az ellenkező irányba, és mondd „Nem!”.

3. Az „Indulás!” parancsszót gyakorolva pórázon vezesd el a kutyát.

4. Állj meg és dicsérd meg, amikor figyelmen kívül hagyja a tárgyat. Gyakorold a feladatot más tárgyakkal is.

Fontos, hogy olyan tárgyat válasz, ami iránt érdeklődik. Ha az „Indulás!” paranccsal már működik, próbáld egybekötni az „Ül!” paranccsal. Így még nagyobb kihívásszámára a feladat, hiszen a vonzó tiltott tárgy még a látókörében van.

Tuti tipp:A „Nem!” parancs időzítése igen fontos, mindig együttesen kell használni egy másik paranccsal, ami a helyes magatartást mondja meg a kutyának

Okos kutya

Olvasd el a következő cikket is:
Állj! parancs megtanítása a kutyának

 Vissza a témakör összes cikkéhez 
 Vissza az összes cikk listájához 

Okos kutya

Tudtad, hogy a honlapon nincs fent minden cikkünk?
A legjobbakat hírlevelünk olvasóinak tartogatjuk!

Le ne maradj erről a sok hasznos tanácsról, és érdekes írásról,
jelentkezz fel te is ingyenes hírlevelünkre:

Keresztneved:
E-mail címed:
Megismertem és elfogadom az adatvédelmi tájékoztatót és a jogi nyilatkozatot!

(Jelentkezésed a KutyaTippek.hu levelezési listájára szól.
A későbbiekben, ha szeretnél, bármikor lejelentkezhetsz a listáról.)




A banki kamatoknál magasabb hozammal szeretné befektetni a pénzét?
www.MagasKamat.hu
Tippek a kutyákhoz
Kutya dolgok
Copyright © 2009-2024, www.KutyaTippek.hu | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Sitemap | E-mail: info@kutyatippek.hu

Ez a weboldal cookie-kat használ, melyekre szükség van az oldal megfelelő működéséhez. Az oldal
meglátogatásával elfogadod a cookie-k használatát és a felhasználási feltételeket. (További információk)